szauna szauna szauna

Az õsi hagyomány

szaunaFinnországban a szaunázásnak õsi hagyományai vannak, de a szauna a ma emberének életmódjához is szervesen hozzátartozik.


A történelem folyamán a szauna megjelenési formája állandóan változott, ezért napjaink szaunafülkéje már ettől lényegesen eltér. Szerencsére ma is több ezer olyan kémény nélküli, vagy "füstös" szauna található Finnországban, melyek megőrizték a több ezer éves, jellegzetes építési módot. A ma emberének - ha igazán egy jó szaunát szeretne - feltétlenül ismernie kell az alapvető építési irányelveket, szokásokat , és fontos, hogy a régmúlt ősi tapasztalataiból kiindulva, a múlt és a jelen közötti átmenet folyamatos legyen. Ezért javasoljuk, hogy a kedves olvasó tegyen velünk egy rövid sétát a múltban, hogy az ősi hagyományt megismerhesse.

Már a régmúltban is közismertek voltak a különböző izzasztó fürdők világszerte a primitív és a kultúrált népek között egyaránt. Ezek a fürdők részben vallási szertartások helyszínéül szolgáltak, vagy gyógyító helyekként üzemeltek illetve egyszerűen csak mosókonyhaként használták őket. Jól ismertek voltak a magasabb társadalmi rétegeknél az ősi Indiában, Görögországban, Rómában, az iszlám országokban és a középkori Európában. Az izzasztó fürdőket egyszerű emberek használták például Írországban és az alpesi területeken a 19. századig. Az izzasztófürdők hagyománya azonban majdnem teljesen kiveszett mindenütt, kivéve a finneknél és a velük közeli rokonságban álló népeknél. Ennek az volt a legfőbb oka, hogy sokan azt hitték - ma már tudjuk, hogy tévesen - a szauna betegségek terjesztője.
Az 1950 - es évektől kezdődően ugrásszerűen megnőtt az új szaunaépitések száma mindenütt a világon. Ebben a folymatban Finnország döntő szerepet vállalt és ezért a mai napig megőrizve vezető szerepét, joggal nevezhetjük a szauna hazájának.

A finn típusú gőzfürdők:
A finn szauna közel kétezer éves múltra tekint vissza, bár archeológusok körében még mindig nem tisztázott a kérdés, hogy kizárólag a mai finnek őseihez kapcsolható a szauna, vagy már az ő letelepedésük előtti korban is ismert volt a szaunázási szokás ebben a térségben.
A fürdőket Finnországban, a balti országokban és Oroszország északi részén úgy használták, hogy eltérően a világ fennmaradó részének hagyományától - a levegő páratartalmát ciklikusan változtatták oly módon, hogy a forró kövekre vizet öntöttek.

Az eredeti cikk a http://www.szaunacenter.hu/ujsagcikkek2.htm honlapon található.


::: További cikkek

::: Tallózó

szauna
szauna
szauna
szauna szauna szauna
   
levélírás